Könnyen elkészíthető, egészséges receptek - némelyiket megkóstolhattátok a keddi és csütörtöki előadások után. Ha fogyni szeretnél, vagy egyszerűen egészségesen ennél, válassz nyugodtan...

2010. december 30., csütörtök

Vöröslencse leves

Ez az egészséges verzió, de eddig elhamdulillah mindenkinek ízlett

Hozzávalók (4-5 adag)
25 dkg vöröslencse
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 kanál paradicsompüré
1 teáskanál szárított menta

citrom

Elkészítés:
A lencsét leöblítjük, és annyi vízben tesszük oda főni, amennyi kb. háromszorosan ellepi. Belereszeljük a hagymákat. Felforraljuk (vigyázzunk nagyon könnyen kifut), kis lángra vesszük, és néha megkevergetve addig főzzük, amíg a lencse teljesen pépesre fő. Hozzáadjuk a mentát és a paradicsompürét. Ízlés szerint sózzuk. Ha túl sűrűnek találjuk, öntünk hozzá vizet. Összeforraljuk. Kész. Tálalásnál adjunk hozzá citromot, és aki akar, az csavar bele magának. Hasonlóképpen adjunk hozzá opcionális erős paprikát.

Mikor együk?
Ha nem eszünk hozzá kenyeret, bármikor. Ehetünk hozzá salátát, nagyon finom.

2010. december 28., kedd

Édesköményes saláta

Az idő múlik, a világ a végzete és a pusztulás felé rohan, a dolgok pedig sajna még a hűtőben is enyészetnek indulnak, még ha lassabban is, mintha kinn felejtettük volna őket a konyhában. Mind tudjuk, h. ez a dolgok normális rendje, mindazonáltal eljött az idő, h. kezdjünk valamit az édesköménygumóval, ami még a csípős-gyömbéres csirkeleves készítésénél maradt meg, ha már kiadtunk a piacon 340 forintot ezért a fura szagú, látszólag teljesen használhatatlan izéért (zöldség?).

Hozzávalók (kb. 6-8 adag, de pár napig eláll a hűtőben):
1 édesköménygumó (pl. ami megmaradt a csípős-gyömbéres csirkeleves után)
1/2 kg fejeskáposzta
25 dkg sárgarépa
fél citrom leve
stevia (vagy bármilyen más édesítő), só

Elkészítés:
Az édesköménygumót hosszában kettévágjuk. Amennyiben gondot okoz megállapítani, h. egy ilyen egzotikus külsejű dolognál mint jelent a "hosszában", annyiban elárulom, h. azok a kis botocskák, amiket "szár" címen eltávolítottunk róla a leveshez, azok voltak gyárilag felfelé. Tehát úgy tegyük a gumót a vágódeszkára, h. a botocskák helye legyen felfelé, majd függőlegesen vágjuk ketté. Majd a feleket megint ketté, ugyanúgy.
Ha a belsejét megszemléljük, látni fogjuk, h. van benne valami olyasmi, mint a káposzta torzsája. Külsejük ellenére a káposzta és az édeskömény NEM rokonok - előbbi a keresztesvirágúak (Brassicaceae), utóbbi az ernyősvirágzatúak (Apiales) közé tartozik - de nekünk igazán nem azzal kell most foglalkoznunk, h. ennek is torzsája van-e, hanem azzal, h. azt, ami úgy néz ki, MINTHA a torzsája lenne, gondosan vágjuk ki belőle. A közepét, na. Ezek után a maradékot vágjuk a lehető legvékonyabb szeletekre.
A káposztából vágjuk ki a torzsáját, és szintén szeleteljük fel a lehető legvékonyabban. Ettől az utálatos melótól megszabadulhatunk, ha már eleve olyan káposztát vásárolunk, ami kis nejlonzacsiban van, és már ügyesen felszeletelték előttünk.
A káposztát és az édesköményt keverjük össze, sózzuk meg, és csavarjuk rá a fél citrom levét. Hagyjuk állni legalább egy órát. A sárgarépát reszeljük le durvára (a reszelő legnagyobb lyukán). Ettől is megkímélhetjük magunkat (valamint vendégeinket ujjaink kis darabkáinak elfogyasztásától), ha már eleve a szép hosszú, elegáns csíkokra reszelt, zacsiban kapható sárgarépát vásároljuk.
A reszelt sárgarépát keverjük a többi zöldséghez, kicsit hagyjuk állni, és kóstoljuk meg. A répa és az édeskömény eleve édes (ez utóbbiról ki gondolta volna a neve alapján...), tehát kóstoljuk meg, mielőtt steviát vagy bármilyen egyéb édesítőt adnánk hozzá.

Mikor együk?
Bármikor :)

Zöldséges fasírt

Hozzávalók (4 adag):
30 dkg darált hús (sovány marha, csirkemell v. pulykamell)
30 dkg cukkini v. karfiol
1 tojás
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csomó petrezselyem
só, bors, paprika

Elkészítés:
A cukkinit durvára reszeljük (a reszelő legnagyobb lyukán). Ha a karfiolt választottuk, azt sós vízben puhára főzzük, és összetörjük villával. A hagymát és a fokhagymát finomra reszeljük, a petrezselymet apróra vágjuk (vagy ezt a háromfős csapatot mind együtt begyömjük az aprítóba - gyorsabb lesz.)
A darált húst összekeverjük az összes többi hozzávalóval. Kb. 10 centi hosszú rudakat formázunk belőle. A tradicionális iskola hívei formázzanak tradicionális húspogácsákat.
A megsütésre 3 opciónk van: (1) grillen. (2) Ha ez nincs, akkor egy tepsi aljába tegyünk sütőpapírt, és ezen zsiradék nélkül megsüthetjük a fasírtokat. (3) Tetszőleges felszeletelt zöldséget (burgonya, padlizsán, cukkini stb.) terítsünk egy tepsi aljába. Sózzuk meg. Öntsünk alá kis vizet. A zöldségekre fektessük a fasírtokat.
Kis lángon kb. 30-40 perc alatt kész. Ha zöldséget teszünk alá, komplett étkezés. Ha nem, egy salátát dobjunk össze hozzá. A hardcore szénhidrátok rajongói készítsenek hozzá valami kevéssé veszélyes köretet (barna rizs, hajdina, köles, quinoah), egyébként egy salátával komplett étkezés.

Mikor együk?
Ha salátával vagy csak zöldségekkel esszük, bármikor. Ha burgonyát tettünk alá, vagy köretet készítünk hozzá, akkor délelőtt, vagy max. ebédre, délután és este már ne.

Babsaláta (marinált bab)

Hozzávalók (8-10 személyre, ami elsőre durván hangozhat, de hűtőben simán eláll 1 hétig)
1/2 kg nagyszemű tarkabab (virágbab)
1 nagy póréhagyma
2 ek. 20%-os ecet
stevia (vagy bármely más édesítő, én 12 csepp folyékony stevia-kivonatot tettem bele)


Elkészítés:
Éjszakára beáztatjuk a babot. Reggel lemossuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. ehhez javasolnám a kuktát, amiben kb. 30 perc alatt puhára fő.
Közben a póréhagymát vékonyra szeleteljük és lesózzuk. Ha a bab kész, hagyjuk a főzőlevében kihűlni. Utána leszűrjük. Egy nagy tálba beleöntjük a főtt bab felét, erre rárétegezzük a póréhagyma felét, megint bab, majd megint hagyma. végül leöntjük annyi salátalével, hogy ellepje.
A salátaléhez kb. 1 l vizet az ecettel és a steviával összekeverünk.
Lefedjük a tálat, és állni hagyjuk legalább pár órát. Ha tiszta kanállal szedünk belőle, hűtőben sokáig eláll. Nálunk erre nem volt szükség...
Salátaként, de önálló köretként is fogyaszthatjuk.

Ezt ettük ma este :)

Mikor együk? Bármikor.
.

2010. december 27., hétfő

Csóványos-reggeli

Hozzávalók (3 adag):
60 g zabpehely
30 g hajdinapehely
60 g bármilyen (akár fagyasztott) gyümölcs (nagyobb gyümölcs értelemszerűen apróra vágva, pl. ne tegyél bele egy fél almát... nekem áfonyával vagy meggyel ízlik legjobban)
4,5 dl víz (vagy ha nagyon ragaszkodsz hozzá, sovány tej)
1 kávéskanál fahéj
stevia, ízlés szerint (el is hagyható, vagy bármilyen édesítővel helyettesíthető)

Elkészítés:
Egy kisebb (másfél-két literes) fazékba kimérjük a zabpelyhet, hozzáadjuk a vizet, a fahéjat és a steviát. Felforraljuk, majd kis lángon, kevergetve kb. egy percet főzzük. Beleöntjük a hajdinapelyhet és a gyümölcsöt, összekeverjük, lefedjük, levesszük a tűzről, és 20 percet állni hagyjuk.
Ez 3 adag, én 2 adagot a hűtőbe szoktam tenni, és kicsit megmelegítem a következő két napon reggelire.

Tipp: Ha iszol hozzá egy fehérjeturmixot, akkor egy teljes értékű és egészséges reggeli. Én már egy éve szinte mindennap ezt reggelizem :)

Tipp 2: Fogyasztás előtt keverjünk hozzá egy kanál lenmagolajat. Ettől ugyan nem lesz jobb íze (sőt!), de a lenmagolaj egy nagyon jó táplálék, mindenkinek inkorporálnia kellene az étkezésébe. Ilyen módon rögtön reggelinél letudhatjuk :)

Mikor együk?
Értelemszerűen reggelire, vagy tízóraira, délután vagy este inkább már ne.

Háttértörténet:
Amikor még a mostaninál is sokkal kevesebb túrán jártam, egyszer arról nyíttam a barátaimnak, akikkel túrázni járok, h. nem merek olyan túrára nevezni, ami felmegy Dobogókőre, mert az milyen magasan van, és én azt biztos nem tudom megcsinálni...
"Ugyan már, Dobogókő, az semmi!" - mondta Tamás kedves biztatással. - "Ha meghallod azt, h. Csóványos, na, AKKOR menekülj!"
Kb. ebben az időben olvastam a hajdinapehely remek tulajdonságairól, s rögtön el is határoztam, h. inkorporálom az étkezésembe: az addigi reggelim 30 g zabpehelyből főtt, hát most legyen 20 g zabpehely + 10 g hajdinapehely!
El is készítettem ezt a fantasztikus kását, és mikor először megkóstoltam, az első dolog, ami eszembe jutott, az volt: MENEKÜLJ!
Azért megettem persze, sőt, másnap is, és az utána következő napon is... és azóta már csaknem fél éve :)
Azóta jártam már a Csóványoson, sőt, annál magasabban is :), és a Csóványos-reggelit is nagyon megszerettem. Már nem is értem és nem is emlékszem, h. mi is volt a problémám vele, amikor először megkóstoltam. Talán, ha akad köztetek olyan vállalkozó szellemű, aki kipróbálja, bekommentelheti ide :)

Csípős-gyömbéres csirkeleves

Hozzávalók (4 adag):

1/2 csirkemellfilé (20-30 dkg)
1 nagyobb fehérrépa
1 kis karalábé
1 kis zeller
20-30 cm édeskömény-szár (megveszel 1 db édesköményt, és a szárakat levágod róla, a gumóból meg majd csinálsz salátát)
1 (megpucolva) hüvelykujjnyi méretű gyömbérdarab
1 nagy gerezd fokhagyma
1 kis csomó zöldhagyma
1 zöld erőspaprika, vagy tetszőleges friss csilipaprika
5 szem szegfűbors
1-2 db szerecsendió-virág


Elkészítés
A csirkemellet felkockázzuk, és hideg vízben feltesszük főni. Közben a zöldségeket megtisztítjuk és feldaraboljuk:
- a gyömbért fél gyufaszálnyi csíkokra
- a paprikát és a zöldhagymát 2 mm vastag félkarikákra
- az édeskömény-szárat 1 cm vastag karikákra (ha van rajta a zöldjéből, bátran vágjuk bele azt is)
- a fokhagymát kés pengéjével ellapítjuk, majd apróra vágjuk
- a többi zöldséget kb. 3x1x0,5 cm csíkokra.

Lehabozzuk a csirkét, ha már nem habzik, megsózzuk, beletesszük a fűszereket és az összes zöldséget. Annyi leve legyen, h. csak kb. 2 ujjnyira lepje el. Visszaforraljuk, és kis lángon fedő alatt addig főzzük, amíg a zöldség megpuhul. Ha nem elég csípős, egy kis cayenne borssal segíthetünk rajta. Ha nem akarjuk csípősen, értelemszerűen hagyjuk ki belőle az erőspaprikát, vagy helyettesítsük édessel.

Mikor együk?
Bármikor, teljes étkezés, egytálételként lehet enni.

A blogindító

Azért hoztam létre ezt a blogot a meglévő számos másik mellé, h. ide írhassam azokat a recepteket, amelyek különösen ízlenek a vendégeimnek, vagy nekem.
A recepteket általában én magam találom ki, vagy valahol ettem valamit,és utána emlékezetből próbálom összerakni, h. mi lehetett benne... Néha jól sikerül, néha kevésbé :). Mindenesetre a zelleres-fehérrépás muffintól kellő önkritikával megkímélek mindenkit.
Ezek mind "egészséges" receptek, és fogyókúra, diéta során is beépíthetők az étrendbe, természetesen ügyelve arra, h. illeszkedjenek a napi tervezett fehérje- és szénhidrát-bevitel mennyiségébe.
Ha esetleg ettél valamit nálunk, és te is szívesen elkészítenéd, akkor írj, és insallah felteszem (előbb-utóbb) a receptet ide is.