Könnyen elkészíthető, egészséges receptek - némelyiket megkóstolhattátok a keddi és csütörtöki előadások után. Ha fogyni szeretnél, vagy egyszerűen egészségesen ennél, válassz nyugodtan...

2011. március 31., csütörtök

Egészséges almáspite

Hozzávalók
A tésztához:
200 gr teljes kiőrlésű rozsliszt
100 gr zabpehelyliszt
80 gr vaj
2 ek. Barna cukor
1 sütőpor
2 egész tojás

A töltelékhez:
1 kg alma
2 kávéskanál fahéj
stevia vagy más édesítő, ízlés szerint

A tölteléket már előző este célszerű elkészíteni, hogy teljesen ki tudjon hűlni.
Az almákat meghámozzuk, gerezdekre vágjuk, kivágjuk a magházát, és a gerezdeket felszeleteljük, h. kis háromszögeket kapjunk. Egy lábasba tesszük, megszórjuk a fahéjjal és a steviával, majd összekeverjük. Nagyon kevés (fél dl) vizet öntünk alá, és lassú tűzön, fedő alatt addig pároljuk, amíg megpuhul.
A liszteket összekeverjük a sütőporral és a barna cukorral. Elmorzsoljuk a vajjal, és a tojások segítségével összeállítjuk a tésztát. Hűtőbe tesszük, és legalább egy órát pihentetjük. Utána kivesszük a hűtőből, és nagyjából kétötöd-háromötöd arányban kettéosztjuk. (Gy. k.: az egyik része legyen kicsit több, mint a másik.) Egy piteformát vékonyan megkenünk vajjal és kilisztezzük. A nagyobbik tésztát kinyújtjuk, és kibéleljük vele a piteformát úgy, hogy a széleit is beborítsa. Az almát egy szűrőben nagyjából lecsepegtetjük, és egyenletesen elosztjuk a tésztán. A kisebbik tésztagömböt is kinyújtjuk, és beborítjuk vele a pitét, a széleinél kézzel összenyomkodjuk az alsó tésztával. Azzal a lével, amit leszűrtünk az almáról, átkenjük a tetejét, és egy villával sűrűn megszurkáljuk. Előmelegített sütőben közepes lángon készre sütjük. Hamar kész van (25 perc kb.), figyelni kell, h. oda ne égjen.
Figyelmeztetés: Egy ilyen pitéből 12-16 szeletet lehet vágni. Egy szelet = egy adag. Egy fél pite NEM = egy adag. A címben található „egészséges” kitételt ennek fényében kéretik szemlélni.

2011. január 30., vasárnap

Csicseriborsó-saláta

Hozzávalók (5-6 adaghoz)
20 dkg csicseriborsó
1 fej lilahagyma
3 paradicsom
1 csomag petrezselyem
fél citrom leve


Elkészítés:
A csicseriborsót beáztatjuk meleg vízbe az elkészítést megelőző este. A víz legalább kétszeresen lepje el a csicseriborsót. Másnap leöblítjük, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Erre remek megoldás a kukta.
A főtt csicseriborsó levét leöntjük, lecsepegtetjük. A hagymát apróra vágjuk, megsózzuk, és rácsavarjuk a citrom levét. Felkockázzuk a paradicsomot, és apróra vágjuk a petrezselymet. Végül az összes hozzávalót összekeverjük egy tálban.
Ez egy komplett, egészséges köret pl. csirkéhez vagy halhoz. Ha nem tudunk megbirkózni azzal, h. nincs valami "hagyományosabb" köretünk, akkor készítsünk még egy párolt zöldséget mellé.

Mikor együk?
Ha csak húst v. halat, esetleg zöldséget eszünk hozzá, bármikor.

Tipp: Ha nem szeretnénk 20 dekánként szórakozni a csicseriborsóval, egy kilót is elkészíthetünk egyszerre. Ha jól lecsepegtettük, tegyük adagonként kis dobozba vagy nejlonzacsiba, és fagyasszuk le.

2011. január 26., szerda

Az étkezések időzítése

Kérdés: Miért írod oda az ételek után, hogy mikor együk? Nem mindegy?

Nem, egyáltalán nem mindegy.
A testünk egy nagyon bonyolult és összetett szerkezet. Megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen megértenünk néhány dolgot.
A teste szerint minden ember (sőt, minden létező) muszlim. A muszlim szó jelentése annyi: „Allahnak alávetett”, vagyis Allahnak engedelmeskedő. Márpedig ha akarja, ha nem, MINDEN létező dolog Allah törvényeinek engedelmeskedik. Vagyis, ha valaki rendellenességek nélkül születik, akkor a teste tökéletesen működik az Allah által megállapított szabályok szerint. Ha ebben a működésben valami zavar keletkezik, azt többnyire saját magunknak köszönhetjük. A zavar szinte mindig annak az eredménye, h. nem bántunk megfelelően azzal a testtel, amit Allah ránk bízott. Amikor azt mondom, h. „mi” vagy „én” vagy „az ember”, akkor nem a fizikai testünkre gondolok, hanem a lelkünkre, emberi lényegünkre, amely már sokkal az anyagi világ megteremtése előtt meg lett teremtve, és meg fog maradni sokkal az anyagi világ elmúlása után is. Erre a lélekre, „irányítóközpontra” rábízatik egy test, és a mi felelősségünk, hogy mit teszünk vele.
Képzeljünk el egy ember, akinek van egy jó vérvonalú, jó felépítésű, tehetséges, jófejű lova. Az ember persze használni akarja ezt a lovat, versenyezni szeretne vele. Nyilvánvaló, h. gondot fordít rá: kiképzi, rendszeresen mozgatja, megfelelően takarmányozza, ügyel az egészségére. A saját testünk ugyanúgy ránk van bízva, ahogy a szülőre a kisgyermeke, vagy egy gazdára az állatai. Gondoskodnunk kell a jólétéről, arról, hogy ne éljünk vissza azzal a bizalommal, amit Allah előlegezett meg nekünk, amikor ránk bízott egy Általa tervezett és teremtett, tökéletesen működő, az egész teremtés legjavát képező testet. Ezzel szemben mit teszünk mi? A legtöbben még csak elegendő vizet sem adunk a saját testünknek, nem beszélve a mozgásról, megfelelő táplálékról, elegendő pihenésről. Hogyan fogunk ezzel elszámolni a Teremtőnknek?
Ahhoz, hogy megfeleljünk ennek a feladatnak, tudnunk kell, h. mire van szüksége a testünknek, és ezt meg is kell adnunk neki.
Minden egyes nap szükségünk van szénhidrátra, fehérjére, zsiradékra, vitaminokra, ásványi anyagokra és folyadékra. Ezeket minden nap meg kell adni a testünknek, a megfelelő időben és megfelelő arányban. Nem azt mondom, h. attól beteg leszel, ha mondjuk EGYSZER-EGYSZER tartasz pl. egy gyümölcsnapot. Ez még akár hasznos is lehet az adott helyzetben, ha mondjuk előző nap ettél valamit, amit nem kellett volna, vagy éppen a rosszullétig tömted magad – de sokkal jobb lenne inkább ezeket a jelenségeket kizárni az életünkből. Az viszont, h. valaki tartósan vagy rendszeresen kizárja valamelyik alapvető tápanyagot az életéből, az nem fog jóra vezetni.
A Mindenható Allah azt mondja: „Ti emberek! Egyetek mindabból, ami a földön van, ami megengedett és jó.” (2:168) Vagyis, ha egy ételféleség nem tiltott vallásilag, és nem káros az emberi szervezet számára, akkor azt próbáljuk meg beépíteni az étrendünkbe – hacsak nem áll fenn személyes unszimpátia, pl. a finomfőzelék nem tiltott, és bizonnyal el lehet készíteni egészséges módon is, cukor és lisztes rántás nélkül, de én magam AKKOR SEM vagyok hajlandó elfogyasztani. Nincs azonban akadálya annak, h. az, aki vonzónak találja, fogyasszon belőle.
Az viszont egyáltalán nem mindegy, h. mennyit és mikor fogyasztunk az egyes ételféleségekből. A testünknek van egy bizonyos mechanizmusa, működése, amely nem a mi személyes preferenciánktól függ, hanem Allah törvényeitől.
Például az étel sorsa nem ér véget azzal, h. mi lenyeltük. Ekkor megkezdődik az emésztése, majd a gyomrunkból továbbhalad, és további dolgok történnek vele, amiket elég részletesen megtanultunk középiskolában, de ki emlékszik már arra, mindenesetre ez egy adott ideig tart, ami függ persze az ételtől és bizonyos mértékben egyéntől is, de legalább 2-3 óra kell hozzá. Ezért, ha valamit megettél, célszerű, ha utána 3 óráig nem eszel semmi mást. Nem, még egy túrórudit sem. Inni lehet bátran.
Tudni kell, h. a testünknek FOLYAMATOSAN szüksége van tápanyagokra. Nem úgy van, mint az autó, h. csak akkor fogyaszt, amikor mész is vele. A testünk alapállapotban is elhasznál egy csomó energiát, a létfolyamataink fenntartásához, és ezt biztosítanunk kell számára. Ezért szoktam a fejemet a falba verni, amikor egyesek előállnak ilyen remek ötletekkel, h. de Halima, van ez a tök jó fogyókúra, h. délután 2-ig azt eszel, amit akarsz, de utána meg semmit. Vagy a másik: „este 6 után már ne egyél semmit!” Ez mennyire átlátszó… Az este 6, az mi? Rituális fordulópont az idő nagy kerekén, vagy micsoda? Akkor az elmélet hívei szerint semmi különbség aközött, aki este 8-kor lefekszik, és aki csak 11-kor? Vagy a szakrális „Este 6 Után Nem Eszünk Egyház” felkent tagjainak ugyanabban a másodpercben kötelező nyugovóra térniük, vagy akkor most mi van? Esetleg a mozgalomnak van egy radikálisabb irányzata is, az „Este Hat Után Nem Lélegzünk Akciócsoport”? És aki ebben elég aktív, azt hamarosan beválasztják az „Este Hat Után Nem Ver a Szívünk Titkos Társaságba”?
Térjünk egy kicsit vissza a nyitógondolathoz. A testünket Teremtőnktől kaptuk, és kötelességünk gondoskodni róla. Urunk kegyelemmel és szeretetteljesen gondoskodik rólunk, és nekünk is ezt kell tükröznünk. Szeretnünk kell azt a testet, amit Allah bízott ránk. Többek között ezért nem szeretem, ha valaki olyanokat mond, h. „Tegnap bűnöztem, mert megettem egy csokit”. Jajmár. Az evés, az nem egy negatív vagy rossz dolog, hanem egy kegy és ajándék, amit Allahtól kaptunk – csak megfelelően kell felhasználnunk, ahogy az Ő többi ajándékát is. Másrészt, ez a megfogalmazás könnyen lehet a Sátán csapdája: elbagatellizálja a bűn fogalmát. A bűn, az egy RETTENETES dolog, ami elpusztít minket ebben a világban, és a következőn is. NEM ilyen hülyeség, h. valaki túllépi az aznapra beállított étkezési tervét.
Vissza a testünkről való gondoskodáshoz. Ha a testünk nem kap meg valamit, amire szüksége van, akkor pánikba esik. Ha kihagyunk pár étkezést, akkor megijed: jaj, hát engem itt most éheztetnek, mi lesz velem? És mit tesz? Azonnal pánikszerűen raktározni kezd. Ez okozza azt a tipikus jelenséget, h. valaki éhezve, vagy divatos (ám korántsem egészséges) diétákat követve lefogy x kilót, majd visszaáll a normál táplálkozásra, és ijedten veszi észre, h. rohamos mértékben elkezd hízni – „pedig nem is eszik sokat”. Igen, de a tested már nem bízik benned, nem hiszi el, h. ezután is rendszeresen, megfelelően fogsz gondoskodni róla, ezért amit csak lehet, eltesz a szűkös napokra, amelyek, szegény test tapasztalatai szerint, BÁRMIKOR bekövetkezhetnek…
Meg kell győzni a testünket arról, h. szeretjük, és szeretetteljesen gondoskodunk róla. És valóban, szeretnünk, tiszteltünk, és becsülnünk kell, mert Allahtól kaptuk ajándékba, Aki a legszebb formára teremtette, és az Ő alkotó művészetének legkiemelkedőbb alkotását bízta ránk. Ezzel a tudattal kell gondoskodnunk testünkről.
Tehát a testünket rendszeresen el kell látnunk, hogy ne folyton a raktározásra gondoljon szegény. Amikor felkelünk, egy órán belül együnk valamit, és ez teljes értékű étkezés legyen (mint az étkezéseink túlnyomó többsége): tartalmazzon fehérjét és szénhidrátot is. És ez után rendszeres időközönként együnk valamit. Azért írom, h. „rendszeres időközönként”, mert ez bizonyos mértékben eltérhet egyénenként. Attól is függ, h. mennyi időt töltünk ébren. Nekem a napi 5 étkezés az ideális, de a 4 is belefér, azonban azt mondom, h. ne legyen 4-nél kevesebb vagy 6-nál több. Az utolsó étkezést pedig lefekvés előtt 1-2 órára időzítsük. Fontos, h. itt most általánosságban, átlagemberekről, mindennapi körülményekről beszélek. Ha tudom, h. másnap 40 km-t kell gyalogolnom a hegyekben, vagy valaki keményen sportol, az más lapra tartozik.
Amikor felkelünk, a testünk ki van éhezve. 7-8 órája nem kapott semmit. Ahhoz, h. beinduljon a normál működése, gyorsan enni kell adnunk neki – és még gyorsabban inni. Amikor felkelsz, igyál meg 2 pohár tiszta vizet. Utána egy órán belül egyél valamit.
Már hallom a közbevetéseket: „Igen, de ha reggelizem, akkor utána pár órával már éhes vagyok, ha meg nem reggelizem, akkor délután 2-ig meg sem éhezek!” Ja, gratulálok. Persze, h. megéhezel, mert a tested működni kezdett, beindult az anyagcseréd. Élsz. A szervezeted felhasználja a táplálékot, energiát állít elő belőle, rendesen tudsz gondolkodni, hatékonyabban dolgozol, később fáradsz el. ÉS az ebédedet nem fogja szinte teljes egészében zsírként elraktározni, hiszen reggel már meggyőzted arról, h. számíthat a rendszeres utánpótlásra, megfelelő időközönként enni fog kapni.
És nem mindegy, h. mit. Reggel az energiaraktáraink üresek – fel kell tölteni őket. Márpedig a testünk számára szükséges energiát elsősorban a szénhidrátok szolgáltatják. Ezért írom mindig a szénhidrátos kajákhoz, h. inkább reggel, de délutánig bezárólag. Hiszen a délután elmúltával már nincs szükségünk olyan sok energiára – az alváshoz elég kevés kell. Persze itt is lehetnek kivételek: ha valaki délután vagy este sportol, annak ez máshogy működik egy kicsit. De ha nem tervezel komoly erőfeszítést délutánra-estére, akkor ebéd után állj le a szénhidrátokkal. A két utolsó étkezésed már elsősorban zöldségekből és sovány fehérjéből épüljön fel. Igen, a gyümölcsöket is inkább a nap első kétharmadára koncentráljuk, bár megjegyzem, szerintem nem attól hízik el az ember, ha este megeszik egy almát. Én igazából az almának teljesen zöld utat adok, bármikor, amennyiben a napi fél kiló mennyiséget nem haladja meg : )
Az sem mindegy, h. milyen szénhidrátokat eszel. A fehér liszt, a finomított cukor, a sütikék, csokikák, feldolgozott élelmiszerek NEM JÓK. Nem azt mondom, h. soha, egyáltalán, semmit. De szabjunk egy határt magunknak. Személyes példa: én pl. azt a határt szabtam, h. túrán eszem édességet. Egyrészt, ilyenkor nagy mennyiséget úgysem tudok megenni (az első emelkedőn kihánynám). Másrészt, praktikusabb egy fehérje- vagy müzliszeletet magammal vinni túrára, mint x db szendvicset. Harmadrészt, ha 30-40 km-en megeszek 2 müzliszeletet, hát, asszem az energiafelhasználásom kiegyenlíti. Ezen kívül, ha valami nagyon különleges alkalom adódik, azt nem hagyom ki, pl. egy szülinapi tortából eszem egy szeletet :) Hidd el, nem ezen áll vagy bukik a dolog. Nem arra kell gondolnod, h. én fogyókúrázom, ezért x hétig nem eszem ezt meg azt. Hanem arra, h. én most MEGVÁLTOZTATOM az életem, h. jobb legyen, és nyugodtabban tudjak arra gondolni, h. mit csinálok azzal a testtel, amit Isten rám bízott. Ebbe belefér az, h. ALKALOMSZERŰEN eszem egy KIS édességet. És utána határozd meg ennek a 2 szónak a jelentését, és határozd el, h. meg fogod tartani ezt az egyezséget. Pl:
Alkalomszerűen = túrán / ha futottam 10 km-t / hetente egyszer / családtagjaim születésnapján
Kis édesség = 1-2 müzliszelet / 1 szelet sütemény / 4 kocka csoki
És ha megvan ez az egyezség, akkor tartsd is meg. „Aki betartja az egyezségét, és féli Allahot, hát bizony Allah szereti az istenfélőket.” (3:76)
Ezeken a kivételes alkalmakon kívül felejtsük el a finomított szénhidrátokat. Olyan dolgokat egyél, amelyek minél közelebb állnak a természetes állapotukhoz: teljes gabonát, barna rizst, teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, zöldséget, gyümölcsöt. Ezek lassabban szívódnak fel, nem okoznak hirtelen ingadozást a vércukorszintedben, magyarán, később leszel brutálisan éhes.
Gondold át a következőt. Vegyünk egy egész farönköt, majd vegyünk egy csomó fűrészport. Mindkettő ugyanarra a forrásra vezethető vissza: a fára. Ha az egész farönköt a tűzre teszed, sokáig, egyenletes lánggal ég. Hosszú ideig megbízható meleget és fényt ad. A fűrészport viszont, ha a lángba szórod, hirtelen fellobban, és semmivé lesz egy másodperc alatt.
Ha egy teljes értékű, zöldséget, hüvelyeseket, teljes gabonát vagy az ebből készült ételt megeszel, sokáig, egyenletesen lát el energiával. Viszont ha eszel egy csokis croissant-t, bár az valószínűleg nagyon fincsi, de csupa finomított szénhidrát: fehér liszt és finomított cukor. (Plusz egy rakat telített zsír, persze, csak hogy tudd, mitől kapsz majd agyvérzést.) Alig etted meg, nem sokkal utána már éhes is vagy. Ráadásul semmi hasznosat nem biztosítottál vele a szervezetednek.
Ezek miatt nem mindegy hát, h. MIKOR eszed meg azt, amit megeszel. Röviden, a következőkre kellene odafigyelni:
- rendszeres, lehetőleg kb. azonos időben fogyasztott étkezések
- teljes értékű étkezések: fehérje + szénhidrát
- ebéd után már ne nagyon együnk szénhidrátot
- teljes értékű, minél kevésbé feldolgozott szénhidrátokat együnk, a ritka kivételektől eltekintve
- ne éheztessük sokáig a testünket, mert az mindenképpen visszaüt

Elnézést a néhol kissé pongyola megfogalmazásért, vagy leegyszerűsített dolgokért, de nem tudósoknak szántam az írást, hanem a saját megértési szintemhez szabtam, ami insallah nektek is megfelel :)

2011. január 23., vasárnap

Spenótturmix

Tudom, h. gusztustalanul hangzik, de nem az, kifejezetten finom, és egyáltalán nincs spenótíze :)

Hozzávalók (kb. 5-6 pohárnyi):
15 dkg spenót
kb. egy ujjpercnyi gyömbérdarab lereszelve
1/2 citrom leve
1 zöldalma
1 kanál méz
1 evőkanál szeletelt mandula
sztívia v. más édesítő (el is maradhat)

Elkészítés
A spenótlevelek két felét lehántjuk a száráról, és alaposan megmossuk. A zöldalmát kimagozzuk és felkockázzuk. Mindent belehalmozunk egy tartályos turmixba, ráöntünk kb. egy liter vizet, és 2-3 percig turmixoljuk. Elég habos lesz, de pár perc alatt a hab többé-kevésbé leülepszik. Ekkor felkeverjük, és poharakba töltjük.

Mikor fogyasszuk?
Bármikor :)

2011. január 20., csütörtök

Frankfurti leves - közkívánatra

Hozzávalók (kb. 6 adaghoz)
30 dkg burgonya
30 dkg kelkáposzta
15 dkg sárgarépa
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kanál olaj
1 pár virsli
1 kis pohár joghurt
1 kávéskanál pirospaprika
2 db babérlevél
1 kávéskanál majoranna


Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, és az olajon elkezdjük pirítani. Amikor már barnul, ráreszeljük a fokhagymát, és állandóan kevergetve még 1-2 percet pirítjuk. Félrehúzzuk a tűzről, beleszórjuk a paprikát, átkeverjük, és kb. egy liter vízzel felöntjük.
Visszatesszük a tűzre, és amikor felforr, megsózzuk, és hozzáadjuk a fűszereket. A burgonyát és a répát felkockázzuk, hozzáadjuk a leveshez. Amikor már majdnem puha, hozzáadjuk a karikára vágott virslit és a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is. Ha kevés a leve, öntsünk még hozzá vizet, illetve szükség szerint sózzuk. Amikor a kelkáposzta a kívánt puhaságúra főtt, a joghurtot elkeverjük 1 dl vízzel, és beleöntjük a levesbe. Amikor visszaforrt, készen is van.

Mikor együk?
Ha valaki keményen diétázik, akkor ne egyen krumplit már este. Mindamellett meggyőződésem, h. az ember NEM attól fog elhízni, h. este megeszik 30 gramm burgonyát...

2011. január 18., kedd

Elmélet - zsiradékok

Attól, h. fogyni szeretnél, még NAGYON fontos a MEGFELELŐ zsiradék bevitele. Erre személyes tapasztalatom alapján 4 forrást ajánlok szívesen:
- lenmagolaj
- extra szűz olívaolaj
- kendermagolaj
- olajos magvak, de olyan, ami NEM sós, és NEM pirított, és CSAK MÓDJÁVAL. Ha nem akarsz mérleggel méricskélni, akkor a "csak módjával" kifejezés = 8-9 szem mandula és 1-2 dió. NEM arról van szó tehát, h. egy ültő helyedben egyél meg 20 deka sósmogyorót!
Csak az számít igazán hasznos olajbevitelnek, amit HEVÍTÉS NÉLKÜL fogyasztasz el. Vagyis, nem főzted meg, nem sütöttél vele, stb. Ezt alapvetően kétféleképpen teheted meg: (1) ráöntöd salátára, vagy belekevered valami hideg ételbe, pl. joghurt, shake, bármi. (2) A hardcore módszer szerint pedig egy evőkanál lenmagolajat simán benyomsz a szádba, oszt' jól van. NEM finom, egyáltalán.
A nem extra szűz (ún. "pomace" vagy olívamaradék-olaj) olajért TELJESEN FELESLEGES pénzt kiadnod, ugyanis SEMMIFÉLE előnye nincs a napraforgóolajjal szemben. Az ilyen olaj úgy keletkezik, h. az extra szűz / szűz olaj kipréselése után vegyi anyagok segítségével vonják ki a maradék olajat.
A legtöbb olaj hevítés hatására elveszíti szinte minden jó tulajdonságát, ezért ha pl. extra szűz olajban sütsz, azzal nem sok jót tettél magadért. Ezért ajánlatos az is, h. ha valamilyen ételhez olívaolajat használsz, akkor inkább akkor keverd bele, ha az étel már készen van.

Zöldbabos hús, vagy mi :)

Hozzávalók (5-6 adaghoz)
50 dkg csirkemell vagy sovány marhahús
1 szál póréhagyma
2 db piros színű paprika (pl. kápia), vagy ha csípősen akarjuk, 2 erőspaprika
30 dkg zöld hüvelyű zöldbab
2 babérlevél
1 kanál olívaolaj
2 kanál paradicsompüré
1 teáskanál pirospaprika


Elkészítés:
A húst felkockázzuk, és elkezdjük pirítani szárazon. Amikor kifehéredik, megsózzuk, és amikor levet engedett, hozzáadjuk a felszeletelt póréhagymát, paprikát, a babérlevelet és a pirospaprikát. Fedő alatt csaknem teljesen puhára pároljuk. Hozzáadjuk a paradicsompürét és a zöldbabot, és készre főzzük. Tálalás előtt egy kanál olívaolajjal meglocsoljuk.

Mikor együk?
Ha nem készítünk hozzá köretet, hanem csak egy salátát, akkor bármikor. Erősen szénhidrátos körettel vacsorára inkább már ne.

Tipp
BÁRMILYEN olyan hagyományos, húsos ételt, ami olajban/zsírban történő pirítással indul (pörkölt, gulyás, tokány stb.) el tudsz készíteni úgy, h. a húst szárazon kezded pirítani, csak folyamatosan kevergetni kell. Utána, ha megsózod, levet fog engedni, illetve te is önthetsz alá egy kis vizet. Így egy csomó zsiradékot megspórolsz.

2011. január 14., péntek

Zöldbableves

Hozzávalók
20 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
10 dkg zeller
10 dkg karalábé
10 dkg hagyma
20 dkg zöldbab
1 evőkanál olaj
1 pohár joghurt
1,5 dkg (1 kanál) zabpehelyliszt
1 gerezd fokhagyma, só, 1 babérlevél, 1 kiskanál majoranna

Elkészítés
A zöldséget kockára vágjuk. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megdinszteljük. Ráöntjük a zöldségeket és a reszelt fokhagymát, és addig pirítjuk, amíg a hagyma kicsit barnulni kezd. Hozzáadjuk a sót, a babért, a majorannát, és felöntjük vízzel. Addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. A joghurtot elkeverjük a zabpehelyliszttel, hozzáöntünk 1-2 dl vizet, és hozzáadjuk a leveshez. Visszaforraljuk vele, de tovább már nem főzzük.

Mikor együk?
Bármikor.

2011. január 12., szerda

Rakott cukkini (vagy padlizsán)

Hozzávalók (4 adag)
40 dkg cukkini (vagy padlizsán)
20 dkg darált hús
10 dkg hagyma
5 dkg barna rizs (bulgur)
1 pohár joghurt
1 kanál olaj
1 gerezd fokhagyma, só, pirospaprika, majoranna

Elkészítés:
A darált húst egy edényben elkezdjük pirítani, folyamatosan kevergetve. Amikor már szétesik részeire, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát. 1-2 percig még pirítjuk, majd megsózzuk, és amikor levet enged, meghintjük pirospaprikával és majorannával. Fedő alatt 10 percig pároljuk. A barna rizst vagy bulgurt megmossuk, felforralunk 2 liter vizet, és puhára főzzük benne. A cukkínit vagy padlizsánt vékony szeletekre vágjuk és megsózzuk. A húst és a bulgurt/rizst összekeverjük. Egy tűzálló tál vagy tepsi alját kiolajozzuk, lerakunk benne egy sor felszeletelt zöldséget, majd egy réteg rizses húst. Megint zöldség, megint rizses hús, és a tetejére is zöldség kerüljön. Leöntjük a joghurttal, és közepes lángon készre sütjük.

Mikor együk?
Bármikor. Készíthetünk hozzá egy salátát is.

2011. január 10., hétfő

Padlizsánsaláta

Hozzávalók:
1 padlizsán (inkább hosszúkás, mint kerek)
1 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 paradicsom
2 kanál olívaolaj
só, bors, pirospaprika

Elkészítés:
A padlizsánt csíkosra meghámozzuk, vagyis egy csíkban leszedjük a héját, aztán egy csíkban nem, és így tovább. Hosszában gerezdekre vágjuk, majd felkockázzuk.
Az olajon megfonnyasztjuk a vékony szeletekre vágott hagymát. Rátesszük a padlizsánt, sózzuk, és gyakran kevergetve pirítjuk.
A paradicsomokat leforrázzuk, és lehúzzuk a héjukat. felkockázzuk őket, majd az apróra vágott fokhagymával együtt a padlizsánhoz adjuk. Megszórjuk egy kevés pirospaprikával és borssal, és amikor a padlizsán puha, kész is.
Hidegen szokás tálalni, és tálalás előtt még egy kis olívaolajjal meglocsolni.

Mikor együk?
Bármikor.

2011. január 6., csütörtök

Avokádókrém

Hozzávalók (kb. 6 embernek elég bőségesen):
2 avokádó
4 tojás
1 kanál mustár
1 nagy gerezd fokhagyma
őrölt bors


Elkészítés:
A tojásokat keményre főzzük, ha kihűlt, meghámozzuk.
A fokhagymát finomra lereszeljük.
Az avokádókat hosszában kettévágjuk. Van benne egy brutál nagy mag, azt nem kell kettévágni, csak körülötte az avokádó húsát. Kettészedjük az avokádót, a magot kivesszük belőle. Ennek a mi szempontunkból semmiféle funkciója nincs a továbbiakban, ezért (a) kidobjuk a szemétbe, (b) odaadjuk a gyereknek játszani (nagyobb gyereknek, aki nem fogja a légutaiba tömködni), (c) elültetjük, és megpróbálunk avokádónövényt nevelni belőle. (Ennek távlati célja igazából nincs, mert nem fog megmaradni a lakásban, vagy ha mégis, nem fog termést hozni.) Az avokádó héjából kikanalazzuk a húsát. A héja nem fog kelleni.
Az összes hozzávalót egy alkalmas tálba tesszük, és valamilyen módon pürésítjük. (1) villával összetörjük, (2) botmixerrel (ez esetben a tálban NAGYON kevés krém fog maradni, a botmixeren, konyhapulton, falon, plafonon stb. nagyon sok), (3) én az egész csapatot belehalmoztam az aprítóba, aztán hajrá neki. NAGYON hasznos eszköz ez az aprító.

Az avokádókrémet kenhetjük pirítósra, abonettre, korpovit kekszre, illetve ehetjük párolt zöldséggel is.

Avokádó-tanácsok
Az avokádó NAGYON egészséges: sok benne a K vitamin, a folsav, de elsősorban a telítetlen zsírsavai miatt érdemes beépíteni az étrendünkbe, kiváltképp, ha valakinek magas a koleszterinszintje.
Az avokádó hamar elszíneződik, ha felvágtuk a gyümölcsöt, és ez jellemző a belőle készült krémre is. Gy. k. megbarnul elég gyorsan. Ez nem azt jelenti, h. megromlott, és az élvezeti értékét sem befolyásolja különösebben. Ennek ellenére 1-2 napnál tovább ne tároljuk még hűtőben sem. Ha a barna rész nem tetszik, kaparjuk le a krém tetejéről.
Amikor avokádót veszünk, olyat válasszunk, amin nincsenek barna foltok vagy bemélyedések, de nem kőkemény, inkább kicsit puha. Azok az avokádók, amelyeknek van "nyaka" (körte alakúak, ha értitek, mit akarok mondani), valószínűbb, hogy rendesen be vannak érve, mint azok, amelyek kerekded, tojás formájúak.

Mikor együk?
Maga az avokádó-tojás kombináció 7/24 fogyasztható. Ha kenyérféleséget eszünk hozzá, akkor délután és este inkább már ne.

2011. január 4., kedd

Kölesfelfújt

Hozzávalók (1 kisebb tepsihez)

1,5 pohár köles (2,5 dl-es pohárról van szó)
20 dkg gyümölcs
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
3 tojásfehérje
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 kanál méz
1 dkg vaj
stevia (vagy más édesítő)

Elkészítés:
X térfogatú köleshez 2X térfogatú vizet öntünk egy lábasba (gy. k. : 1,5 pohár köleshez 3 pohár víz). Hozzáadjuk a fahéjat és a szegfűszeget, valamint a steviát. Fedő alatt, lassú tűzön addig főzzük, míg teljesen elfövi a vizet. Ekkor hozzáadjuk a gyümölcsöt. Ha nagydarab gyümölcsről van szó, vágjuk apróra (pl. ne egy egész almát rakjunk bele). Összekeverjük, és fedő alatt állni hagyjuk, amíg teljesen kihűl.
A tojásfehérjékből kemény habot verünk. A kihűlt kölesmasszába belekeverjük a mézet és a szódabikarbónát, majd óvatosan, h. ne törjön össze, beleforgatjuk a tojásfehérjét. A tepsit kivajazzuk, beleöntjük az anyagot, és előmelegített sütőben, kis lángon kb. 45-50 perc alatt készre sütjük.
Nem hardcore diétázók tehetnek rá lekvárt, vagy tejszínhabot (de ez utóbbit nem tőlem hallottátok).

Mikor együk?
Lehetőleg ebédig bezárólag.

Ez a mai édesség.